Könyvkritika: Kelly Oram - Szívzűrterápia ​strébereknek (Szívzűrterápia strébereknek)

Fülszöveg 
Avery gyakorlatilag születése óta szerelmes a legjobb barátjába. Aidennek ugyan fogalma sincs erről, a lány mégis vígan tervezgeti közös jövőjüket. Egész addig, amíg a srác közli, hogy barátnője van… Mit lép erre a stréber Avery? Hát igazi kocka módjára a tudományba menekül: egy sor társadalmi kísérlettel akarja ­bebizonyítani, hogy az összetört szív csak akkor gyógyul be, ha az ember előbb túljut a gyász hét fázisán. Csakhogy a kivitelezéshez szüksége van egy független külső megfigyelőre - itt lép a képbe Aiden bátyja. A csöppet sem stréber Grayson olyan dolgokra veszi rá a gátlásos lányt, amiket korábban álmában sem mert volna megtenni. A suli alfahímje és a legnagyobb stréber egyre több időt tölt együtt - persze kizárólag a tudomány érdekében! - , és közben egy egészen új kísérlet veszi kezdetét…

Véleményem:
Kelly Oram írónőtől ez az első könyvem, így kíváncsian lapoztam fel a Szívzűrterápia stébereknek című könyvét. A borító remekül tükrözi a történet fő témáját. Egy szív tele kémiával kapcsolatos elemmel és a két főszereplővel, akik láthatóan jól szórakoznak. A Lol könyvekhez hasonlóan bohókás kinézettel rendelkezik. Másokkal ellentétben nekem tetszik a könyv külseje, jól fest a könyves polcomon. A történet szerint Avery és Aiden már gyerekkoruk óta elválaszthatatlan barátok, akik mindent együtt csinálnak és közös érdeklődésük közé sorolandó a tudomány is. Averynek nagyon sokat jelent a fiú és többet érez iránta, de nem meri ezt bevallani neki. Várja, hogy a fiú lépjen elsőnek, azt hiszi, sőt bebeszéli magának, hogy Aiden azért nem közeledik felé, mert túl félénk a fiú. Avery nagy álmokat sző Aidennel kapcsolatban, de ezek a képzelgések hamar összetörnek, amikor a fiú felveti az ötletet, hogy tartsanak egy kis távolságot. Averyt nagyon rosszul érinti ez, teljesen kiborul és nem tudja mi tévő legyen. Aiden bátyjával, Graysonnal egy nem hétköznapi helyzetben találja magát, melynek hatására Graysonban sok minden átértékelődik és úgy dönt, hogy ő lesz az a fiú, aki átsegíti a lányt ezen a nehéz időszakon. Grayson személyisége elragadó, rengeteg mindent megtesz a lányért. Egy érzelmes és megértő társ, aki számára Avery jelenti a mindent. Kétség sem fér ahhoz, hogy Grayson nagyon szereti a lányt, mert ha nem így lenne nem várt volna annyit Averyre. A könyv húzóereje a fiú szemszöge volt és bár Avery nem vált kedvenccé, de megértettem őt. Bármilyen különösen hangzik valamilyen szinten még Aident is. Aiden nem volt szerelmes a lányban, barátként tekintett rá, így érthető, hogy távolságra volt szüksége, ahogy az is, hogy szerelmes egy másik lányba, de az elfogadhatatlan, hogy -még ha a barátnője miatt is, de- teljesen elfordult Averytől. Szörnyen viselkedett a lánnyal, amit később természetesen megbánt és vissza akarta kapni, de addigra már késő volt. Aiden nagyon önzően és gyerekesen viselkedett. Avery annak érdekében, hogy elfelejtse Aident úgy dönt, hogy a tudományba menekül és a gyász 7 fázisát átélve begyógyítja megbántott szívét. Ezt a momentumot ötletesnek tartom. Avery néha képes volt túl agyalni dolgokat, ami kissé idegesítővé tette. Avery és Grayson között kibontakozó szerelem nagyon szép és romantikus volt, még annak ellenére is, hogy Avery folyton azon gondolkodott, hogy ezt nem szabadna. Avery nagy utat tett meg, de sikerrel zárult a kísérlet. Sikerült lezárnia a múltat és visszatért a régi Avery, aminek nagyon örültem.

Összességében: tetszett, gördülékeny, egyszerű stílusának köszönhetően gyorsan haladtam vele, szinte olvastatja magát. Hamar elfogynak a lapok. Egy aranyos történet, ami remek időtöltést nyújtott, és biztos vagyok benne, hogy majd újra olvasom.
Ajánlom mindenkinek elolvasásra, mert garantáltan jókedvet csempész mindenki napjába.

Kedvenc karakter: Grayson 
Kedvenc idézet:
Ha egy lány megengedi, hogy magadhoz öleld, amikor az élete darabokra törik, pedig te tök pucér vagy, akkor attól fogva másképp nézel rá.

★★★★
5/5

Legyen szép napotok!

Dorin



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése